Üdvözlő üzenet

Az oldal az olasz származású énekes és színésznővel Lodovica Comelloval foglalkozik. Legtöbben a Violetta című Disney sorozat által ismerhetik, amiben Francesca megformálója volt. A sorozat összesen 3 évadot élt meg. Lodo 2013-ban a Violetta sorozat alatt elkészítette első önálló szólóalbumát Universo címmel. A Violetta 3. évadjának befejezése után kiadta második szólóalbumát Mariposa címmel.

Lodovica Comello 1990. április 13-án született San Daniele Del Friuliban, Olaszországban.Egészen fiatalon elkezdett énekelni, táncolni és gitározni tanulni. 2009-ben kezdte tanulmányait a Zeneakadémián. 2009 és 2011 között részt vett az Il Mondo di Pattyben, és Brenda Asnicar „Antonella a concerto” elnevezésű turnéján. 2011 tavaszán megkapta a Disneytől első szerepét, a Violetta című argentín tinisorozatban, melyben Francescát alakította.

 

Aktuális frissek
Friss bejegyzések
2018.05.29. 19:40
2018.05.22. 18:44
2018.05.22. 12:11
 
Legfrissebb képek a galériában
 
Run

 
Projectek

Universo
2013. November 19

Lodovica első önálló szólóalbuma 2013 November 19.-én látott napvilágot. Az album első kislemeze, amiből videóklip is készült az az album címadó dala az Universo volt. A következő kislemez az albumról, amiből videóklip is készült, az az Otro Día Más volt. A harmadik kislemez erről az albumról, amihez szintén készült videóklip egy Dusty Springfield dalnak a feldolgozása, az I Only Want To Be With You volt.

Mariposa
 2015. Február 3

Lodovica második szólóalbuma, ami 2 évvel később 2015. Február 2.-án látott napvilágot. Az album első kislemeze, amihez videóklip is társul az a Todo El Resto No Cuenta című dal volt. A második kislemez az a Sin Usar Palabras volt, aminek két változatát is elkészítették. Az eredeti spanyol változatnál közreműködik Abraham Mateo. A másik a lengyel nyelvű változat, aminél a közreműködő a lengyel származású Symon Chodyniecki volt és a dal címe lengyelül a Bez Słow-t kapta. Lodo spanyolul Symon pedig lengyelül énekelte a dalt.

Videóklipek:

  1. Todo el Resto No Cuenta
  2. Sin Usar Palabras/Bez Słow ft. Symon Chodyniecki
  3. Sin Usar Palabras ft. Abraham Mateo

Italia's Got Talent
 
2016 Október

Az Italia's Got talent egy olasz tehetségkutató műsor, aminek Lodovica a műsorvezetője. Idén 2016 októberében Lodovica ismét helyet kapott a műsorban, mint műsorvezető. Jelenleg zajlanak a meghallgatások Olaszországban.

Lodovica Comello: Tutto Il Resto Non  Conta
 2015. Április 2

Lodovica első könyve, amit egy naplóként is el lehet könyvelni. Lodo ír benne a Buenos Airesi élményéről, amikor a Violettát forgatták, a családról,a zenéről, a barátokról, a szerelemről... A könyv 2015 Április 2-án került a könyvesboltokban. A könyvet a Rizzoli Libri adta ki. Egyenlőre Magyarországon nem kapható, és nem is tudni, hogy egyálalán kapható lesz-e.

Non Cadiamo Mai
 2016. Május 13

Lodovica soron következő 3. albumának a kislemeze "Non Cadiamo Mai" címet viseli. A harmadik album ősszel jelenik meg, de azt még nem tudni hogy mi lesz a hivatalos címe.
Videóklip: Non Cadiamo Mai

 

 
 
Kedvencek

 

Olicity

 
Comellistas

 
Lodovica Facebookja
 
 
Lodo twittere
 
Lodovica Instagramja

@lodocomello

 
Universers
Indulás: 2014-09-05
 
Oldal infók
Oldalnév Lodovica-Universo Gportál
Szerkesztő Lili
Nyitás 2014.09.05.
Tárhely G-Portál | SoSugary
Theme by Linda
Köszönet Gergő
Az oldal nem áll kapcsolatban Lodovica Comelloval, sem a családjával, sem pedig a rokonaival.Ez csak egy rajongói oldal. A bejegyzéseket nem Lodovica írja, hanem az oldal adminja. A bejegyzések saját írásúak és keresésűek így a másolása szigorúan tilos.

>>Bővebben

 

 

Legfrissebb hírek Lodo háza tájáról

Run hivatalos videoklip

Sziasztok!

Itt is lennék, kicsit megkésve ugyan, mert nem tartózkodtam itthon, de elhoztam nektek a Run hivatalos videoklipjét ami május 24-én került fel Lodovica Youtube Vevo csatornájára. Külön érdekesség, hogy a klipet Lodovica férje Tomas Goldsmidt rendezte. Lodo a klipben a Red Valentino által tervezett ruhát illetve Pandora ékszereket viselt. 
 
2018.05.29. 19:40, Lili

Exclusive!!! Lodovica Comello: Run

Sziasztok!

Itt is volnék az új dallal, ami hivatalosan tegnap jelent meg a Run címet viseli és az Une Canzone Per Me dalszövegíró versenyének a győztes dala. Feltöltöttem az oldal videós aloldalára a dalt így bármikor meg tudjátok hallgatni. Remélem örültök neki. Hallgassátok és szeressétek. :) Szerintem nagyon szép szövege van, és külön plusz pont az angol dalszöveg. Ha gondoljátok lefordítom aki esetleg nem értené miről énekel.  

2018.05.22. 18:44, Lili

Une Canzone Per Me: Run: A győztes dal

Sziasztok!
Mint tudjuk Május 15-én véget ért az Una Canzone Per Me castingja, ahol tehetséges dalszövegírók küldhettek Lodovicának dalokat, nos meg lett az eredmény és a győztes dal a Run lett, amit Agnese Bighin írt Lodo számára. Ennek a dalnak és a hozzá készült videónak tegnap este volt a premierje a Sky Uno csatornán Olaszországban. Egyenlőre még csak képeket tudok hozni a műsorról, ami a dal videójából származik, ugyanis egyenlőre még Magyarországon nem érhető el se a videóklip se a dal jó minőségűbe, de talán pár óra vagy pár nap és mi is meghallgathatjuk. Addif is csodáljátok meg  a képeket a galériában. 

cq5dam_web_738_462.jpeg cq5dam_web_738_462_28529.jpeg cq5dam_web_738_462_28429.jpeg cq5dam_web_738_462_28329.jpeg

2018.05.22. 12:11, Lili

Galéria probléma megoldódott, modulok frissítése

Sziasztok!

Na a galéria helyre jött, aminek örülök viszont, már nem akarok többet módosítani rajta, mert nem szeretném ha bármi is elveszne a galériába úgyhogy marad az eddigi téma. Egyébként ahogy nézegettem a menüpontokat és pótolgatom a képeket, némelyik modult frissítettem, a képeket illetve a leírásokat hozzá, valamit megpróbálom némelyiket kiegészíteni képekkel. Például a tetoválási menüpont is frissül képek és leírás terén, illetve a szinkronhangok modul is frissült egy kicsit. A régiekhez visszatérve, nem tudom érdekel-e titeket még de találtam képeket Lodo ruháiról amiket a koncerten viselt, még 2015-ben a Lodovica World Tour-on. Azokat szerintem még kiegészítem képekkel. Remélem tetszeni fog. A linkeket hozom, amint kész vagyok vele. 
 

A frissült modulok: Lodo style Tetoválása

2018.05.21. 16:08, Lili

Radio Italia műsor, Run kislemez

Sziasztok!

Sajnos a galériára nem sikerült megoldást találnom, így úgy marad ahogy most van, sajnálom, nem így terveztem sajnos figyelmetlen vagyok. De azért a maradandó képeket feltöltöttem. Először is a régebbi hírt teszem alulra és az újabbat felülre, másjust 15-én Lodo részt vett a Radio Italia műsorában, ahol az Italia's Got Talentről beszélgettek. Erről pótóltam a képet, valamit amíg várunk az új Una Canzone Per Me győztes dalra ami ma fog debütálni, addig feltöltöttem a hozzá készült borítóképet a galériába, valamint egy rövidke betekintőt is kaptunk a klipből. 
 
Run kislemez borító
 
Ddb18ewXUAAtRot.jpg   
2015.05.15 - Radio Italia (Italia's Got Talent)
 
DdRbTFpWkAALKKy.jpg DdRbR42XkAAUzaR.jpg DdRbNITXkAIvj6c.jpg DdRbMCvXUAAjGZA_28129.jpg
 
Run klip előzetes
 
 

Lodovica Comello (@lodocomello) által megosztott bejegyzés,

 

2018.05.21. 12:48, Lili

Galéria probléma

Sziasztok!

Az a dolog állt elő, hogy az új design, csak mozillába működik és a chromeba valamiért nem, lehet én rontottam el valamit nem tudom, de most sikerült, úgy megcsinálni, hogy mozzillában is a régebbi design legyen meg chrome-ba is. Nem akarom hogy kavarodás legyen abból hogy aki chrome-ba nézi annak is más legyen a galéria kinézet, meg aki mozzilába annak is más legyen. Úgyhogy marad a régi, bár én azt is nagyon szeretem, szóval talán annyira nem is bánom, és remélem nem haragszotok meg érte. Úgyhogy marad a rózsaszín téma. De ígérem hamarosan visszatérek az oldalra. És a képeket is igyekszem pótolni. :) 
2018.05.20. 16:58, Lili

Helyzetjelentés2: Nincs friss mert pótolni kell a képeket a menüpontokban

Sziasztok újra!

Na az a nagy helyzet állt elő, hogy sajnos rá kellett jönnöm, hogy az oldalról a képek a menüpontokban teljesen eltűntek, ami mint kiderült azért történt mert az oldal már nem létezik ahova feltöltöttem. Szóval most friss helyett ezeket a képeket próbáltam pótolni több, kevesebb sikerrel, ugyanis némelyik már nem volt meg a gépemen és amit vissza tudtam állítani az pedig nem a legjobb minőségű amit sajnálok, és mellette ami még az bosszant, hogy egy üzenetet nem küldenek amiben leírják, hogy mentsd le a képedet mert törlik az oldalt. Na mindegy ez most egyéni szociáis probléma. Úgyhogy a friss most ismét késik, mert holnap meg utazok el 1 napra és nem leszek netközelben. Sajnálom hogy mostanság ennyire nem voltam aktív mert ha az lettem volna akkor talán a képeim se vesznek el. De sajnos én is mindig mindent az utolsó pillanatba veszek észre. Ami a galériát illeti lehet látni fogtok egy kis káoszt képek terén, mivel most oda töltöm fel az oldalon lévő képeket. Ja és a galéria designja frissült, a sablonért köszönet a glamour factorynak.

RÖGZÍTETT BEJEGYZÉS!!!!

2018.05.18. 21:25, Lili

Óriási helyzetjelentés

Sziasztok drágáim!

Tudom hogy csúnyán eltűntem az oldalról, és már hónapok óta nem frissítettem az oldalt ami elég szégyenletes dolog tőlem, de történt néhány magánéleti dolog ami közbeszólt, és nem volt kedvem miatta frissíteni és feljönni az oldalra. De most itt vagyok, és szeretném bepótolni az elmaradásaimat. Meg nem szeretnélek titeket se cserben hagyni akik nézik az oldalt, bár mostanság nekem úgy tűnik mintha egre kevesebben látogatnátok az oldalt, amit meg is értek, mert ugyebár elég sok minden történt mostanság Lodovica háza táján. Mint például, elindult az Itzalia's Got Talent castingja, valamint végbe ment az Une Canzone Per Me kampány és meg is van a nyertes dalszövegíró akinek a dalát Lodovica előadásában hallhatjuk. A dal megjelenése egész közel van ugyanis Május 21-én lát majd napvilágot. Ezzel a bejegyzéssel most csak rögzítem a frisseket és hamarosan feltöltöm a galériába a képeket. Addig is köszönöm a megértést, és az eddigi figyelmeteket, remélem még vissza tudom szerezni a friss hiány ellenére.
2018.05.18. 17:04, Lili
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******